2013. június 10., hétfő

WOW: The Burning Crusade és Wrath of the Lich King

The Burning Crusade kiegészítő

Bő két évvel az alapjáték megjelenése után került piacra a World of Warcraft első kiegészítője The Burning Crusade néven. A bejárható területek egy új "kontinenssel" bővültek melynek neve Outlands, és egy térkapun keresztül lehet eljutni oda. Outlands központja Shattrath City, egy semleges főváros, ahol Hordások és a Szövetség tagjai is menedékre lelhetnek. A tapasztalati szintek maximumát 70-re emelték, így az öreg játékosok is újra élvezhették a szintlépések élményét. Két új faj is megjelent, Horda oldalon a Vértünde, míg a Szövetség oldalán a Dranei faj. Különlegességük, hogy lehetőséget adtak olyan kasztok indítására, melyek addig csak az ellentétes frakción belül voltak elérhetőek (Vértündék lehettek paladinok, míg a Dranei faj képviselői választhatták a sámán kasztot). Új szakmaként megjelent az ékszerészet, amivel egyrészt hordható ékszereket lehetett készíteni, melyek a karaktereket erősítették; másrészt megjelentek a foglalattal rendelkező tárgyak, melyekbe az ékszerész által készített ékköveket lehetett beilleszteni, így formálva a tárgy tulajdonságait. Fontos újításként került be a játékba, hogy a maximális tapasztalati szint elérése után, a PvE tartalom egy része (a dungeon-ok) végigjátszása lehetővé vált un. heroic módban, mely nehézségi fokában különbözött a normál változattól.

WOW: kiegészítők

Wrath of the Lich King kiegészítő

A kiegészítő a Northrend nevű északi kontinenst nyitotta meg a játékosok számára, külsőségeiben és a területhez kapcsolódó küldetésekben a földi viking kort és mondavilágot idézi meg. Hasonlóan az első kiegészítőhöz, itt is található egy főváros (Dalaran), mely mindkét frakció számára nyitva áll, illetve a maximálisan elérhető tapasztalati szint is kitolódott. Új játszható faj nem került bele, de új un. hős kasztként megjelent a halállovag, akik eredetileg a Lich King seregének tisztjei voltak, játékosként felszabadulásuk történetét ismerhetjük meg. Új szakmaként megjelent a Rúnaírás mely segítségével elkészíthetjük a karakterek erősítésére használható rúnákat, illetve papírra vethetjük a különböző tárgyak megbájolásához szükséges formulákat, így azokat akár az Aukciós Házban is eladásra bocsáthatjuk. Northrend területei közt található egy új fajta, csak PvP küzdelmekre szolgáló terület (Lake Wintergrasp), mely birtoklásáért időről-időre újra meg kell küzdeni. Természetesen nem maradtak felfedezésre váró tartalom nélkül a PvE küzdelmek szerelmesei sem, számukra jónéhány 5 illetve 10-25 fős instance került a kiegészítőbe. Ezek közül a játékosok által leginkább várt dungeon Icecrown Citadel volt, melynek végén magát a Lich Kinget kellett legyőzni, akinek a története már a Warcraft 3 óta bontakozik ki a játékot kedvelők szeme előtt.

Tekintve hogy a játékhoz már két további kiegészítő is napvilágot látott, az alapjátékot és az első két kiegészítőt (The Burning Crusade és a Wrath of the Lich King-et) egy csomagban lehet ma már megvásárolni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése